Minap bementem egy játékboltba, több állványon tornyosultak a szebbnél-szebb plüssfigurák. Voltak védejegyes Disney figurák, hatalmas szemű, Csizmáskandúr tekintetű állatkák, szivárványos-flitteres-zenélő csodák minden méretben és mennyiségben… Gyönyörűen voltak kidolgozva, puhábbnál puhább anyagokból. Igaz, hogy mind kínai gyártmány volt, de még a minőségükre sem lehetett igazán egy rossz szavam se. Feltettem magamnak a kérdést, hogy akkor én miért is varrok egyedi plüssfigurákat, amikor itt állnak hegyekben?
Aztán eszembe jutott néhány alkalom, amire készítettem egyedi emlékplüss figurákat:
Alíz lányom egy éves szülinapjára szerettem volna valami egyedit, valami különlegeset. Nekem is van egy macim gyerekkoromból, ami mai napig az ágyam melletti éjjeliszekrényben pihen, akit az első szülinapomra kaptam. Valami ilyesmit szerettem volna, ami később jelentőséggel bírhat számára is. Alíz annyira kis belevaló, bátor baba volt, aki ment mindenfelé, de sokat csimpaszkodott rajtam is. Ezért egy kismajom figura igazán passzolt a személyiségéhez. Volt egy dzsungel mintás bodyja és rugdalózója is, amit nagyon sokat hordott, úgy éreztem ennél nem is lehetne jobb párosítást elképzelni. Így kapott Alíz egy majom emlékplüsst.
Merlin, a fekete labrador kutyusunk volt az „első gyerekünk”. Nagyon tudatos gazdik voltunk, rengeteg kutyás programot csináltunk, én még fellépni is jártam vele. Nagyon megrendített minket, amikor a semmiből hirtelen egy komoly, daganatos betegsége lett és két hónap alatt elveszítettük. Több hónap eltelte után érkeztünk el a gyásznak ahhoz a szakaszához, hogy készen álltunk valami pozitív, kézzel fogható emléktárgyra, ami most már a szép emlékeket fogja felhozni, nem pedig a fájdalmat. Ekkor készítettem el az első emlékkutyust, ami Merlin takarójából varrtam. Amikor elkészültem vele, bevallom, sírtam. De utána olyan boldogság öntött el, hogy Merlin egy kis része is itt lehet velünk, hogy azóta is időnként csak átölelem és arra gondolok, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy a családunk része lehetett, mennyi szép dolgot éltünk át együtt.
A pandémia alatt a megszokottnál jóval több figyelem hárult az egészségügyi dolgozók megfeszített munkájára. Nagyon sok felajánlást láttam, én is szerettem volna valahogy kivenni a részem. Egy anyukás facebook csoportban ment a csevegés arról, hogy ki mennyire esett már szét a home school - home office kombináció alatt. Egy mentőorvos anyuka is írt egy kommentet, hogy elnézték a tavaszi szünet hetét, annyira kimerültek a szintén mentős férjével a végeláthatatlan műszakoktól. Ott helyben írtam is neki, hogy szeretnék készíteni az egységüknek egy mentős kabalafigurát. Ők egy triceratopsz dínó figurát választottak, amihez küldtek egy mentős nadrágot. Azóta Trixie, a triceratopsz is a mentőautóban utazik velük.
Nekünk is van számtalan áruházi plüssfiguránk, de a szívemet mégis ezerszer jobban melengeti, amikor olyan állatkát visz a lányom magával az oviba, amelyik az ő első babaruháiból készültek. Nem is tudja, hogy nem csak neki nyújtanak vígaszt és biztonságot ezek a plüssök, hanem én is sokkal jobban vigyázok rájuk, nem hajigálom csak úgy be őket a szekrénybe, mint az ezredik ugyan cuki – de számomra jelentéktelen, innen-onnan kapott plüsseit. Ha pedig én is jobban kötődöm egy játékához, azt érzi ő is, így nagyobb becsben tartja. Ugyan még mindkét lányomnak időről-időre más-más kedvenc plüssfigurája van, de bízom benne, hogy harminc év múlva nekik is fog egy állatka az éjjeliszekrényük mélyén lapulni, mégpedig egy igazi emlékplüss.
Comments